Pünkösdi hosszú hétvége, és a barátaink mind elutaztak! „Mi se maradjunk hát itthon” felkiáltással spontán leruccantunk Újvidékre. Volt benne többszörös rokonlátogatás, kávézás a barátokkal, séta a városközpontban, elmélyült éjszakai beszélgetés a kanapén, de többnyire – al se nekad dobro jelo - a gasztronómiai élmények körül forgott minden. És a szép idő csak hab volt a tortán!

Az elmúlt hónapban teljesen belezúgtam a pinatába (ejtsd: pinyata)! Mindent elolvastam róla, amit csak tudtam, és nagyobbik lányommal belevágtuk az elkészítésébe. Meggyőződésem, hogy nincs jó szülinapi buli pinata nélkül, sőt, húsvétra, Mikulásra, és Szilveszterre is kitűnő szórakozás egy pinata-törés! A pinatát elsősorban olyan megmozdulásra ajánlom, amelyen gyerekek is vannak, de a felnőttek számára is jó szórakozás!

Megkaptuk a FKF-től az értesítést, lomok kikészítése május 3-án, hétfőn esedékes. Egyes lakók már el is kezdték kirámolni az általuk hulladéknak ítélt tárgyakat, de igazából nem ez a főok, hogy Wekerlénk igazi putrivá nőtte ki magát ezen a hétvégén. A lomtalanításból élők ugyanis már pénteken elözönlötték kertvárosunkat, minden utcasarokra, kis tisztásra igazi romvárost varázsoltak. Kisteherautóikkal megúnt bútorokat hoztak (igen, jól olvasod, hoztak és nem vittek!): hintaágyat, heverőket, asztalt, foteleket, hogy aztán kényelmes pihenő- és dolgozóhelyet rendezzenek be maguknak a hosszú hétvégére.

Mint nem túl tőzsgyökeres, de mintegy már 10 éve itteni, és kellőképpen lokálpatrióta érzületű lakos, blogomon mostantól wekerlei történeteket, meséket is jegyezni fogok.

Mert Wekerlén élni megtiszteltetés, Wekerlén élni jó!

Szóval, aprilis 24-én, a Föld hetének tiszteletére téravatás volt. Az eddig Kis térnek emlegetett, a Zalaegerszeg utca-Thököly utca kereszteződésénél található közterület új nevet, új funkciót és új ruhát kapott. Új, egyelőre még fantázianeve a sokkal fantáziadúsabb és szebben csengő „Eperfa tér” lett.

Ez a poszt kizárólag Csilla kedvéért készült, akiknél ma voltunk isteni-isteni ebéden, és akiről kiderült, hogy rendszeresen olvassa a blogomat. Épp ezért, mivel mostanában kissé hanyagoltam az írást, az ő kedvéért most gyorsan feltöltök néhány érdekes képet.

A múlt héten síeltünk, Ausztriában.

Elhatároztam, hogy sokkal rövidebb posztokat írok, mert a hosszú szövegeket úgysem olvassa senki. Tehát csak röviden.

Fosok a síeléstől. Ezt mindig is tudtam, de azért hősiesen igyekeztem leplezni. Meg abban bíztam, hogy majdcsak megtanulom elengedni azt a félelmet... Hát ez most nem/sem sikerült...

Neked is a kedvenc évszakod? Én legalább ennyire kedvelem a nyarat – amikor éppen nem dolgozom - , vagy a koraőszi időszakot is. De azért a tavasz a maga újjászületés-szimbolikájával és a testnek-léleknek egyaránt legkellemesebb hőmérsékletével mégiscsak a legnagyszerűbb évszak!

Tavasz, printemps, primavera, spring, Frühling, proleċe, jaro, wiosna. Ezeken a nyelveken beszélünk itthon (mondhatnám kissé felvágva), vagy inkább: tanulunk, vagy valaha is tanultunk. Neked melyik nyelven hangzik a legkellemesebben?

Katalinka, szállj el, jönnek a törökök,

Sós kútba tesznek, onnan is kivesznek.

Óh nem, nehogy azt gondold, hogy egy újabb gasztroblogon jársz!

Bár nincs semmi gondom a gasztroblogokkal – némelyek valódi élményt nyújtanak, és mivel versenyezni velük nem tudok, és nem is akarok, nem óhajtok a kilencvenezer négyszázhuszonkettedik gasztroblogger lenni.

Az csupán véletlen (?), hogy az első bejegyzéseim mind a konyha körül forognak. Váltsunk hát akkor, és nézzünk körül a nagyvilágban! De ne menjünk túl messzire, csak a szomszédos Ausztriába!

Tegnap délután babaviziten, ma pedig kórházi látogatáson voltunk/voltam. A kellemeset (babázás) persze családom egyetlen tagja sem hagyná ki, a kevésbé lélekmelegítő kórházi látogatást az ember mindig egyedül végzi... Így van ez.

Ma este vacsoravendégeink voltak, a családból. Hétköznap lévén egyszerű ételt akartam készíteni, paradicsomlevest és túróscsuszát, de aztán reggel eszembe jutott, hogy a meghívottak Atkins-diétán vannak, szénhidrát tehát nuku, túróscsusza tehát almás. Az Atkins lényege sok zöldség és sok hús, az első jó, a második kevésbé, sőt, hosszú távon kimondottan rossz, de fogyni tényleg lehet vele...

A ropi ötlete innen származik: http://www.notquitenigella.com/2008/12/01/pocky-christmas-forest-white-christmas-dark-christmas-chili-chocolate-honeycomb-and-green-tea-pocky/ , eredetileg karácsonyra készült, de a dekorációtól és ízesítéstől függően mindenféle alkalomra kiváló. A pár héttel ezelőtti főzőcskézésen készítettük Csillával. Annyit változtattunk a recepten, hogy tahini helyett frissen pörkölt szezámmagot őröltünk meg.

A grissini önmagában is finom rágcsálnivaló, de jó ötlet belemártogatni bazsalikomos paradicsomszószba, vagy fokhagymával és tejföllel kikevert juhtúróba. Vagy összedobhatjuk hozzá az alábbi caprese féleséget is, és már kész is egy könnyű, isteni vacsora.

Éjjeli bagoly vagyok, nem tehetek róla. Talán nem annyira, mint anya, aki képes este 11-kor is nekiállni takarítani, de azért meglehetősen. Már az egyetem alatt is – istenem, de boldog évek is voltak! – a reggel kilenc előtti időszakot nem tekintettem a nappal részének.

A hétvégi bevásárlás során, a közeli hipermarket zöldségesénél – utálom, utálom, mennyivel jobb a piac, de ott meg parkoló nincs, és nem tudom megvenni a 2x6-os csomagolású vízünket sem, szóval az ember mindig meghozza a kompromisszumait -, tehát a zöldségespultnál megszólított egy nénike: ha most kettőt vásárol ebből, féláron kapja – így lett fél kiló gombám, akaratomon kívül.

Tudom, elmúlt már Valentin nap, de hát mostanában állandóan késésben vagyok. Aztán a szerelem és a szeretet témája örökké aktuális. Még Valentin után több mint egy héttel is.

A reggel így kezdődött...

Vagyis gyümölcsbombát facsartam, szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy természetes úton-módon lehet a náthát a legjobban gyógyítani. És én most már második napja csak fújom, csak fújom az orrom...