Megkaptuk a FKF-től az értesítést, lomok kikészítése május 3-án, hétfőn esedékes. Egyes lakók már el is kezdték kirámolni az általuk hulladéknak ítélt tárgyakat, de igazából nem ez a főok, hogy Wekerlénk igazi putrivá nőtte ki magát ezen a hétvégén. A lomtalanításból élők ugyanis már pénteken elözönlötték kertvárosunkat, minden utcasarokra, kis tisztásra igazi romvárost varázsoltak. Kisteherautóikkal megúnt bútorokat hoztak (igen, jól olvasod, hoztak és nem vittek!): hintaágyat, heverőket, asztalt, foteleket, hogy aztán kényelmes pihenő- és dolgozóhelyet rendezzenek be maguknak a hosszú hétvégére.

A kijelölt hulladékszigetek tehát művileg vannak létrehozva, a létrehozó maga a sziget ura. Így válhat az ide dobált tárgyaknak kizárólagos tulajdonosává, szétszedheti, elviheti, elcserélheti, eladhatja azokat. Minden gyűjtőhelyhez tartozik egy vagy több „tulaj”, sokszor egy-egy család. Pénteken még lazább napjuk van, előkerül a zsuga, folyik a pletyka. Dél körül megérkeznek az asszonyok, ebédet hoznak, röpülnek a szotyihéjak szanaszét az utcán... A gyerekek is jelen vannak a családi pikniken, bicikliznek, gyűjtögetnek. Előkerül egy jó állapotú virágmintás porcelán levesestál, „jaj de sukar” felkiáltással megy a megmentett kincsek közé az autóba. Az éjszakát is itt töltik, őrizni kell a területet, nehogy a konkurencia elfoglalja. Felhúzott ágynemű kerül a heverőre.

Vasárnapra már felkorbácsolódnak a kedélyek, a férfiak körbe-körbelesve várják a zsákmányt, kalapálnak, mentik a fémet, mások kisteherautókkal rögtön elszállítják az értékesebb darabokat. A hierarchia köztük is megvan, nem mindenkinek jut forgalmasabb helyen lévő, zsírosabb hulladéksziget. Akadnak családok, akik autókkal pásztáznak végig a terülteten, így próbálnak lecsapni a még használható darabokra. Ők mindenképp hátrányban vannak a piknikelőkkel szemben. Aztán vannak a gyalog vándorlók, akiknek már csak a maradék jut... Megdöbbentő, hogy hány embernek ad megélhetést egy lomtalanítás...