A múlt héten síeltünk, Ausztriában.

Elhatároztam, hogy sokkal rövidebb posztokat írok, mert a hosszú szövegeket úgysem olvassa senki. Tehát csak röviden.

Fosok a síeléstől. Ezt mindig is tudtam, de azért hősiesen igyekeztem leplezni. Meg abban bíztam, hogy majdcsak megtanulom elengedni azt a félelmet... Hát ez most nem/sem sikerült... A baj talán az, hogy az egész társaságban (két család, összesen 5 gyerekkel) én vagyok a leggyengébb láncszem. Hogy mindenki jobban síel, mint én (na jó, a két pici még nem állt sítalpra), és ettől tudat alatt – vagy ez már tudatos? -, kisebbrendűségi kompexusom van. Épp ezért, hajlamos vagyok azt hinni, hogy nekem egyáltalán nem megy, pedig ez távolról sem igaz. A lényeg az, elhatároztam, nem síelek többet sítanfolyam nélkül. Merthogy akkora nyuszit fogtam, hogy az az egész családnak elég lett volna Húsvétra! Tripla szaltó, pályáról való lesodródás, útjelző tábla kitörése... Csoda, hogy nem lett semmi bajom...