Tudom, elmúlt már Valentin nap, de hát mostanában állandóan késésben vagyok. Aztán a szerelem és a szeretet témája örökké aktuális. Még Valentin után több mint egy héttel is.

A mézeskalácssütés kimaradt a gyerekkoromból. Anya egyetlen sütit volt hajlandó és képes készíteni, a lekváros linzert, és kész. Azt is ritkán. Úgy átlagosan évente. Egyszer megpróbálkozott a krémes elkészítésével is, nagy kudarc volt, a végén a félig elégetett tésztalapokat mártogattuk a pudingszerű krémbe. De hát ez is csak kaland volt...

Én viszont bevezettem a családi tradíciók sorába a karácsonyi mézeskészítést, úgy, ahogy kell, magvacskákkal, cukormázzal, mézeskalácsházikóval. De hol van az megírva, hogy mézeskalácsot csak karácsonykor lehet sütni?

Az idén mézeskaláccsal köszöntöttem a baráti párokat, és persze a sajátomat is! 

Na, jó, ha már itt tartottunk, cifráztam egyet-egyet a lányoknak is...

Újdonságként kevertem a tészába pár kanál kakaóport és egy kevéske főzött kávét is, ahogy a csehek csinálják, hogy még szebb legyen a színe. Azért még van mit tanulnom. Inkább hangulatkeltés, mint profizmus. Ez van.

És itt barátkoznak egymással: