Idén nyáron meghalt a nagymamám, aki eléggé közel állt hozzám. 91 éves volt. Előtte, közben és utána elvolvastam vagy 3-4 elmúlásról szóló könyvet. Jól esett. Kell foglalkozni a témával. Belemerülni, átérezni, kicsit belerokkani a halál közelségébe, hogy aztán újra ünnepelhessük az életet.

Hogy aztán sohase gondoljunk úgy rá, mint a semmire, mint ahogy Szabó Lőrinc közelítette meg:

„...És ez a legfurcsább, a semmi,

hogy lehet többé sose lenni,

ez a legfélelmesebb...

Végső lakójául agyamnak

a nagy csodálkozás marad csak:

hogy voltam, és hogy nem leszek.”

Közelebb áll hozzám Rudolf Steiner:

„A kis földi ember,

az örökkévalóság fia,

mindig új életben győzi le

a vén halált”